Konfliktus… Egyensúly… Megoldás?

Amikor testileg- lelkileg- szellemileg és nem utolsó sorban energetikailag is egységben vagyunk önmagunkkal, ez az állapot az amikor „örömből élünk”. Ilyenkor magabiztosak vagyunk, a jelenben élünk, tudjuk mit akarunk az élettől / és persze az élet is tudja, hogy mit akar tőlünk/ és tudjuk azt is hogyan valósítsuk ezt meg. Sikeresek vagyunk, az elénk háruló akadályokat könnyedén megoldjuk, biztonságban érezzük magunkat, stabilak vagyunk.
Ebben az állapotunkban minden olyan egyszerű, ringatózva úszunk az árral, megélve a felszabadultság a könnyedség és szabadság érzését. A test a lélek és a szellem egységben működik, az Isteni teremtő erő működtet, könnyű a testünk, szabad a lelkünk, szárnyal a szellemünk.
Feltehetjük magunknak a kérdést: ha képesek vagyunk ilyen pozitív állapotban élni, miért kell ebből kibillennünk.
A válasz rá: kibillenni ugyan nem kell, de mégis megtesszük. Mert tudjuk hogy tökéletes egyensúlyi állapot , vagy egészség nincs, mindenhol jelen van a jó és a rossz, az élet napos és árnyékos oldala, a sötétség és a világosság, és bennünk is ott van ez a két erő a férfi és a nő, a teremtő és a befogadó minőség. Az életünk ritmusát a szívünk dobbanása adja, de konfliktusainkat az agyunk irányítja. A konfliktusaink pedig mindig rólunk szólnak, és belülről kifelé hatnak.
És hogyan is történik ez a valóságban?
Éljük a magunk kis életét, benne vagyunk a folyamatban,  jól mennek a dolgaink, egészségesek vagyunk, családunkban is minden rendben van, mondhatjuk, hogy optimális állapot vesz körül minket. Aztán egyszer csak jön valami új dolog, ami teret kér az életünkben és kibillent minket a biztonságos körülményeinkből. Ez ugyan még nem okozna problémát, de az már igen, hogy jön vele számos új feladat is amit meg kell oldani, és a a tanuló folyamat, amit meg kell élni. Nem mindegy persze, hogy hogyan.
Több lehetőség is van erre, de mindig függ attól, hogy hogyan gondolkodunk magunkról, mennyire bízunk magunkban, értékeljük magunkat, és engedjük meg, hogy az életünk rólunk szóljon. Mindaddig, amíg a magunk szemével látjuk önmagunkat, ha mi vagyunk önmagunk mércéi, ha a saját tempónkban történnek a dolgok, ha felismerjük az új élethelyzet adta pozitív lehetőségeket, elfogadjuk, befogadjuk, és meg is éljük azokat, minden rendben van. De... hajlamosak vagyunk mások szemével nézni magunkat és egyszer csak azt érezzük, hogy meg kell felelnünk. No nem önmagunknak, hanem másoknak ami nem is az ő elvárásuk hanem a miénk, és jó esetben talán észrevesszük, hogy elkezdtünk szerepeket játszani, hogy jobban megfeleljünk.
Ez vonatkozik az élet bármelyik területére legyen az egy új munkahely, egy új kapcsolat, vagy bármi egyéb élethelyzet ami változást hoz az életünkben. Megélhetnénk akár az örömét is, de folyamatosan dolgozik bennünk a bizonytalanság, hogy fog-e sikerülni, hiszen nincs még rá tudatos mintánk hogyan is csináljuk.
A könnyedség, az egyensúly egy pillanat alatt szertefoszlik, és ott marad a kétség a bizonytalanság a félelmek és a stressz amit megélünk.
A test –lélek és szellem egysége szertefoszlik, és az agy aki a legnagyobb manipulátor/ elhitet velünk bármit amit akar/ átveszi az irányítást. A megélt stressz miatt megszűnik az intergált agyműködés, az agy három dimenziója között felborul az összhang, és a mindennapok pozitív megélése helyett elkezdünk a túlélésért küzdeni, a megoldásokat nem a jelenben, hanem a múltban vagy a jövőben kezdjük el keresni. Előtérbe kerülnek a bal agyfélteke viselkedési formái, amikor az egó és a hitrendszer kerül túlsúlyba, és nem hozzáférhetőek a jobb agyfélteke funkciói, hogy az elfogadás, a befogadás, az intuíció és a szeretet támogató energiái nyújtsanak segítséget. A pillanat öröme szertefoszlik, nem a jelenben élünk, elkezdünk menekülni a különböző helyzetek elől, és nem értjük mi történik velünk, de semmiképpen nem magunkban kezdjük el keresni a hibát és a megoldást. Igyekszünk ezt inkább elkerülni, hiszen nem tudhatjuk, mivel kellene szembenéznünk, ezért inkább hárítunk valamire, vagy valakire.
Az egó irányít ilyenkor, mi pedig átadjuk az irányítást, és elkezdünk harcolni önmagunkkal, a másik emberrel, a körülményekkel, kapcsolatainkkal, a társunkkal, az emberekkel. Még mindig nem értjük hogy mi történik velünk, de egyre elégedetlenebbek leszünk. Erőből próbáljuk megoldani a helyzetet, de csak próbálkozunk, és a valós cselekvés, az igazi tett és a megoldás is elmarad. Egyre jobban billenünk ki egyensúlyunkból, egyre szerencsétlenebbnek érezzük magunkat, és meg vagyunk győződve arról hogy a körülmények és az egész világ is összeesküdött ellenünk, pedig mi a legjobb tudásunk szerint tesszük a dolgunkat . Kezdjük alulértékelni magunkat, lemondóvá válunk és feladjuk mert nem érezzük alkalmasnak magunkat a feladatra.

Valahogy túl akarjuk élni belső konfliktusainkat, de a mélyen elbúvó negatív érzelmeink, régi mintáink nem engedik. Mindazt, amit magunkban nem akarunk meglátni, a másik emberen keresztül mutatják meg nekünk. A másik ember mindig egy tükör arról, ami bennünk zajlik. Ahogyan viszonyulunk hozzá, megmutatja hogyan is érzünk önmagunk iránt. Fogadjuk el ezt a tükröt és ne féljünk tőle. Merjünk bátran belenézni még akkor is, ha a látvány fájdalmasnak ígérkezik. Mert mások tükrében nem csak magunkat láthatjuk meg, hanem azt is ahogyan a másik ember éli életét, oldja meg élete helyzeteit. Megmutatja benne, ő hogyan csinálja. Mintát mutat nekünk. Mi pedig minden mintából tanulhatunk, legyünk hát hálásak érte, mert ezek segítenek megnyitni bennünk korlátaink kapuit.
Ha ehhez nincs bátorságunk, kérjünk és fogadjuk is el segítséget. Én is ezt tettem…és teszem most is, amikor saját korlátaimba ütközöm.

Kada Anna